Ez az oldal cookie-kat használ, hogy javítsa a felhasználói élményt. Fogadja el a cookie-kat, hogy ön is megfelelelő élménnyel böngészhesse oldalunkat.
Facebook

Profi duguláselhárítás, Székesfehérvár, és Fejér megye! 

duguláselhárítás bontás nélkül is megvalósítható, mert a megfelelő eszközökkel egyszerűen fel lehet deríteni a dugulás pontos helyét. A vízvezetékszerelés gyakran járt korábban falbontással is, ha olyan helyen volt a dugulás, amihez nem lehetett hozzáférni. A falakba épített csövek hosszan kanyarognak, a padló alatt, az emeleteken át viszik tovább a vizet. A vizesblokkokból lefolyóba, vízvezetékekbe jutó víz és a dugulást okozó dolgok bárhol megakadhatnak. A vízvezetékszerelő feladata, hogy kiderítse hol van az a pont, ahol a dugulás kialakult, hogy célirányosan fel tudja oldani azt.

duguláselhárítás bontás nélkül is kivitelezhető már, hála azoknak a korszerű eszközöknek, amiket a vízvezetékszerelők a munkájuk során használni tudnak. Korábban csak szabad szemmel lehetett a csöveket átvizsgálni és ehhez akár hosszan fel kellett törni a vakolatot és a falat megbontani. Erre ma már nincsen szükség, mert a vízvezetékszerelők felszerelésében olyan eszközök is megtalálhatóak, mint amilyen a száloptikás csatornavizsgáló kamera is.

A különböző hosszúságú vezetékkel készülő kamerák segítségével a duguláselhárítás bontás nélkül tökéletesen megvalósítható.  A szakember a kijelölt helyen elkezdi bevezetni a kamerát egészen addig, amíg az erre szolgáló kijelzőn meg nem látja azt, ami miatt kihívták, a felgyűlt hajat, zsebkendő csomókat, szappan maradványokat stb.

A duguláselhárítás bontás nélkül jóval olcsóbb, mert a szakembernek is kevesebbet kell dolgoznia azért, hogy sikerrel járjon és a  munka befejezése is kevesebb anyagköltséget igényel. A száloptikás kamera nem az egyetlen eszköz, amivel le lehet érni, hogy duguláselhárítás bontás nélkül történjen. A duguláselhárítást bontás nélkül lehet kivitelezni például womázással is. A womázás a nagy nyomású vízsugár bevetésével tudja a dugulást fellazítani és hatékonyan kimosni a csövekből.

Keresse bizalommal a csapatunkat, ha a duguláselhárítást bontás nélkül szeretné igénybe venni! Kérjen tájékoztatást a megadott elérhetőségeinken!

Azonnali elérhetőség
Tel:
Email:
Blogger
Youtube
Twitter
Tweets by albadugulas1